Agora – Ibolya-nap 2017

A találkozó az Agorához volt megbeszélve. Mindenki ott volt időben, és az arcunkon mosoly ragyogott. Izgatottak voltunk.

agora

Amint beléptünk, letettük a kabátjainkat, és kezdődhetett az első program. Mivel iskolánkban ez az év a környezettudatosság éve, beültünk egy terembe, és elkezdtünk beszélgetni a megújuló energiaforrásokról. Innen az utunk a Zenélő villámok című előadásra vezetett, ahol ki lehetett próbálni egy zongorán keresztül azt, hogy milyen lenne villámokkal zenélni. Ezután kaptunk egy kis szabadidőt, ehettünk, majd lementünk az interaktív kiállításra. Itt rengeteg csodát láthattunk: volt itt szkandergép, reflexteszt, gyorsaságmérés, tükörlabirintus, és még sok érdekes kísérlet.

Az interaktív térből egyből a planetáriumba mentünk, ami számunkra egy érdekes világot mutatott be. Néztünk itt csillagképeket, csillagokat, és felfedezhettük a Naprendszer működését. Ez mind nagyon érdekes volt, de én úgy gondolom, hogy mindnyájunk kedvence volt a Fagyos kísérletek. Játszottunk folyékony nitrogénnel, és a látványos bemutatón megtapasztalhattuk a folyékony nitrogén veszélyeit is. Megfagyasztottunk leveleket, lufikat törtünk szét, és még azt is láthattuk, ahogy egy bátor jelentkező karjára öntik a jéghideg anyagot. Miután vége lett az előadásnak, újból kaptunk egy kis játékidőt, és alaposabban megnéztünk mindent.

Nekem egy élmény volt az Agora, remélem mindenkinek tetszett ez a fantasztikus hely. Úgy gondolom, hogy nagyon jó ötlet volt az Agorába tervezni ezt az iskolai kirándulást. Én biztos, hogy el fogok még ide jönni. És ti?

 

Készítette: Fülöp Dóra 6. a