Környezeti nevelés és lelki egészség – a 4.a osztály év eleji „csapatépítő” programjai

Az augusztus utolsó napján megrendezett hangulatos tanévnyitó ünnepség után Henike nénivel elhatároztuk, hogy a szeptembert is jó kedvvel fogjuk kezdeni. A szülők segítségével az első tanítási napon közös svédasztalos reggelivel indítottuk a napot hétfőn reggel. A padokat összetolva megterítettünk, és hamar terülj-terülj asztalkámmá változott a tanterem! A vidám falatozás közben mindenki oldott hangulatban számolt be a nyári élményekről. Kiderült, hogy az osztály tanulói közül sokan a vakáció alatt is tartották a kapcsolatot, volt sok közösen megélt kaland!

Lassan beindult a komoly tanulás is, de hogy ne legyen annyira megterhelő az átállás a nyári lazítás után, az egyik környezetismeret órát a piacon töltöttük. A zöldségeket és gyümölcsöket testközelből ismerhették meg a negyedikesek, miközben vidám beszélgetések is zajlottak a kofákkal:

-Néni kérem, a tojás zöldség vagy gyümölcs? (ha-ha-ha)

A megfigyelt zöldségeket és gyümölcsöket projektóra keretében csoportmunkában tanulmányozták a gyerekek, majd szép és ötletes tablókat is készítettek róluk.

A következő környezetismeret órán gyümölcssalátát készítettünk. Nagyon sok finom és különleges gyümölcs került elő a táskákból: alma, körte, szőlő, gránátalma, mandarin, szilva, banán… Volt, aki még magvakat is hozott, így dió-és mogyoró, mandula darabkák, valamint mazsola is került a salátába. Érdekes módon most mindenki szívesen végezte a konyhai teendőket, sokan hámozták és szeletelték a gyümölcsöket, mások a magokat szedegették ki, illetve a lányok az adagolást, tálalást is szívesen végezték. Persze voltak egyéni kívánságok is:

-Én nem szeretem a mazsolát!

-Nekem ne tegyetek bele gránátalmát!

A falatozás után a „romeltakarítást” is meg kellett csinálni, ekkor már kicsit lanyhult a lelkesedés…. A közös munka élménye és a finom ízek emléke megmaradt, jó érzés volt az együtt elkészített salátát közösen elfogyasztani.

Kovácsné Szabó Judit

gyümisali

(A képre kattintva további képek érhetők el.)