„Csapatépítő” tanulmányi kirándulás Poroszlóra

Az új tanév kezdete nemcsak a gyerekeknek, hanem nekünk, tanító néniknek is izgalmasan indult, hiszen új osztályt kaptunk. Azért, hogy fesztelenebb légkörben jobban megismerhessük egymást, tanulmányi kirándulást szerveztem Poroszlóra a harmadik a osztály számára. Mind az iskolavezetés, mind a szülők részéről megkaptam a szükséges támogatást, és napközis párom, Henike néni is „benne volt” a program megvalósításában.

Szeptember 12-én, a kirándulás napján még mindig csodálatos meleg, nyárias idő volt. Reggel 8 órakor indultunk az iskola udvaráról autóbusszal, és fél 10-re értünk Poroszlóra, a Fűzfa kikötőbe. Először mindenki tízóraizott, majd izgatottan ültünk be a csónakokba, amik elvittek a Vízi Sétányra. A motorcsónakok igen nagy sebességgel siklottak a Tisza-tavon, közben láttunk sok vízi madarat is. Kikötés után elindultunk a sétányon, ahol testközelből megfigyelhettük mindazt, amiről harmadik osztályban környezetismeretből tanulni fogunk a vízpart élővilága témakörben. A kellemes sétát csak a sok szúnyog keserítette meg a nádasban. Volt lehetőség a madarak megfigyelésére, vízi és vízparti növények beazonosítására, játékra a pihenőben és még a kilátóból is szétnézhettek a gyerekek.

A séta után a motorcsónakok az Ökocentrumba röpítettek bennünket, ahol a gyors kézmosás után elköltöttük a finom ebédet a Viza büfében. Utána széjjelnéztünk a szabadidőparkban, ahol a háziállatokon kívül vadon élő emlősöket, madarakat és hüllőket is láthattunk. Szemtanúi voltunk a kormoránok etetésének is. Utána lementünk az akváriumba, ahol számtalan tiszai halat figyelhettünk meg, illetve szerencsénkre láthattuk a vidrák etetését is. A program folytatásaként felmentünk a kilátóba. Nem volt könnyű gyalog leküzdeni a 7 emelet magasságot, de megérte az elénk táruló látvány.

A gyerekek kívánságára vásárlásra is szakítottunk időt az ajándékboltban, illetve mindenki kapott egy jégkrémet is. Utána beültünk a moziba, és megnéztünk egy szép 3D-s természetfilmet a Tisza-tóról, ami mindenkinek nagyon tetszett. A mozi után még maradt idő játékra is. A gyerekek kipróbálták mindhárom játszóteret. Hamar elszaladt az idő, a busz már jött is értünk. Hazafelé úton a jókedv megmaradt, a fiúk és lányok együtt játszottak a buszon. Este fél 6-ra értünk vissza az iskolához, ahol a szülők már izgatottan vártak bennünket. Mindenki tele volt élményekkel, volt miről mesélni otthon. Jól sikerült a „csapatépítő” program!

Kovácsné Szabó Judit

A képre kattintva további fotók érhetők el.

A képre kattintva további fotók érhetők el.