Debreceni táncosok a döntőben!

A Duna Televízió Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató műsorában december 6-án a debreceni Hajdú Táncegyüttes utánpótlás csoportja lépett színpadra, ahol hortobágyi táncokat láthattunk az együttestől. A bemutatott Öhön című koreográfia hatalmas sikert aratott, nemcsak a nézők között, hanem a szakmai zsűri is elismerően szólt róla. Ez a pontszámokban is megmutatkozott, így 49 ponttal a debreceni táncosok – köztük Lovas Benedek, iskolánk 7. a osztályos tanulója –  bejutottak a december 20-i döntőbe.

A műsorhoz tartozik természetesen egy beharangozó kisfilm is, ami most is nagyon érdekesnek ígérkezik. A kisfilm már el is készült, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel szerepelnek a gyerekek.

Kérjük, hogy akit érdekel, kövesse figyelemmel december 20-án 19.30-tól a Duna Televízióban a debreceniek szereplését. A döntőben a gyerekektől Mezőségről származó ördöngősfüzesi táncokat láthatunk.

Aki teheti, szavazatát a Hajdú Táncegyüttes utánpótlás csoportjára adja le, hiszen a zsűri által hirdetett győztesek mellett a közönségszavazatok alapján a közönségdíj is kiosztásra kerül!

Fotó: Médiaklikk/Váradi Levente

Vajdics Zsuzsánna  osztályfőnök