Digitális tanulás – körkép

„Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.”
Széchenyi István

Eleinte az első pár napban a kréta teljesen összeomlott és itthon is kitört a káosz, mert anyának már elege volt, hogy egyszerre három gyereknek nem megy a kréta és csak ide-oda ugrált. Majd mikor már nagyjából jó volt a rendszer nekem minden simán ment, az online órák is sikerültek, még Karát és Gemmát egyfolytában kidobta az órából vagy nem is tudott bejelentkezni. Én Karával tanulok egy szobában és van amikor épp egyszerre van online óránk, egyszerre beszélünk és ez elég fárasztó, de csak így tudjuk megoldani úgyhogy végül is nem olyan rossz. Először nagyon örültem, hogy online oktatás lesz, de mostanra már nem lelkesedek annyira, hiányoznak a barátaim is! De  sokat szoktam találkozni velük, sétálunk vagy jobb időben horgászunk a közeli pataknál! Nálam így telik ez a digitális tanulás!

Kóté Glória 6.a

Szerintem az online oktatás részben jó, de részben rossz. A platform, a megvalósítás nekem személy szerint nagyon tetszik. Az, hogy a rendszer néha összeomlik (ami egyértelmű ennyi felhasználónál), az már egy másik dolog.
Remélem nem lesz rosszabb a helyzet.

Csobán Levente 5.a

Ebben az évben sokkal jobb már a digitális oktatás, mert sok órát online megtartanak a tanító nénik. Jó találkozni a többiekkel, nem egyedül kell feldolgozni a tananyagot, kevesebb házit adnak. Szabad időmben sokat játszom a nyuszijaimmal, szoktam táncolni a Just Dance-ben, gyakorlom a kézilabdázást, apával-anyával pingpongozunk.

Vincze Szofi 4.a

Eleinte jól éltem meg aztán eltelt 1 hét és kezdtem megunni.
Nem lehetett találkozni a barátokkal és egész nap bent ülsz. Azt el is felejtettem, hogy a rendszer sem akar jólviselkedni! Egyszer elmegy a hang aztán az visszajön és a kép megy el. De az a jó benne, hogy sokkal hamarabb végzünk mintha iskolában lennénk.
Én így élem meg az online oktatást!

Szabó Bella 4.b